2016. január 1., péntek

Az új év margójára...

Hazudnék, ha azt mondanám, az év első napja nem tölt el általában némi kis nosztalgikus szomorúsággal....
Ez az idei év, azonban kicsit máshogy kezdődik, mint az eddigiek.
Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, a mögöttem levő 5-6 év életem eddigi legnehezebb időszaka volt.
Nekem nem ment jól az, hogy összeegyeztessem kisgyerekes létemet a munkába járással.
Segítségünk a nehéz helyzetek megoldásában minimális volt, ezért ha gyerekeim közül valamelyik tüsszentett egyet megfagyott az ereimben a vér.
Már nem is azért aggódtam, hogy mi lehet a baj, hanem azon, ki marad itthon, ha betegek lesznek...
Persze évről-évre csökkent a betegeskedéssel töltött napok száma, de az az érzés, hogy űzött vadként élem az életem nem nagyon akaródzott elmúlni.
Soha nem felejtem el, mikor egy kedves ismerősöm arról mesélt, higgyem el, ő annyit foglalkozik a gyerekeivel, hordja edzésre, tanul velük,főz, takarít, stb., hogy ezt nem tudná munka mellett csinálni.
Belülről zokogtam, és nem akartam azzal megbántani, higgye el, akik munkába járnak azok is megcsinálják ugyanezt....
Egy szó, mint száz kutya nehéz volt.
Nekem...
Lehet sokaknak nem az, de nekem az volt...

Sokat rágódtam azon, hogy megkérem az iskolánk vezetését, adjon arra lehetőséget, hogy félállásban dolgozhassak.
Persze, soha nem mertem megtenni ezt a lépést...
Aztán az élet megoldotta a helyzetet magától.
Sajnos - vagy rám nézve szerencsére - iskolánk nem tudott az idei tanévre teljes óraszámban állást biztosítani számomra.
"Önhibámon kívül" lettem félállásban dolgozó feleség és anyuka.
Bevallom első pillanatban a frász tört ki, rendesen pánikoltam.
Aztán mégsem dőlt össze a világ!
Hétfőn, kedden bejárok dolgozni, a hét többi napján itthon vagyok.
Nem árulok el titkot azzal, ha azt mondom az életminőségem, ill a családomé elképesztő változáson ment át.
Természetesen dolgozok keményen - hiszen túl vagyok életem első igazán nagy karácsonyi szezonján! - gyakran volt halomba a vasalatlan és utolsó percben dobtam össze a vacsorát, de akkor is!!!
Hihetetlen érzés!!! 
Mikor egy szerdai napom nagy fiam torokfájásra ébredt, és én halás lazasággal tudtam neki mondani, NO problem!!! Itthon maradsz!!!
Természetesen mindez nem valósulhatott volna meg, ha férjem nem támogat minden tekintetben teljes vállszélességgel!
Ha ő nem biztosítja számomra azt a hátteret, hogy megengedhessem magamnak, azt, hogy ne kelljen most, per pillanat teljes-fizetéses munkahelyet keresnem.
Nem tudom, meddig lehet ilyen "jó világom", nem tudom, mit hoz a jövő...
Rengeteget dolgozom azon, hogy függetleníteni tudjam magam a "főnökök" és "beosztások" világától.
Remélem sikerül, mert egyértelműen érzem, hogy ez az én utam!
Éppen ezért kívánok minden hozzám hasonló gondokkal küzdő feleségnek, anyának olyan lehetőséget, amelyben ki tud teljesedni minden vágyott "szerepében" anyaként, feleségként úgy, hogy mindezt boldog elégedettséggel tölti el!
Boldog Új Évet mindannyiunknak!!!









17 megjegyzés :

  1. <3 Pár éve magam is hasonló dilemmákkal és egy kinyomtatott idézettel a falamon ( Építed a saját álmaidat vagy eljársz alkalmazottnak és építed a főnöködét) támogató férjemmel a jobbomon kezdtem ennek az egésznek neki..nap mint nnap hálát rebegek a sorsnak hogy így élhetek..anya vagyok feleség háziaszzony de mellette azért keményen dolgozom hogy ez így maradhasson. Örülök hogy nálad is így alakult még ha kicsit kényszeírtve is lettél rá, de szerintem ezt veheted jelnek! Sok sikert kívánok, és kívánom hogy sokáig legyen így!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Zsuzsi!!!
      Persze benne van az emberbe a bizonytalanság, mi lenne, ha... !?
      De ezt el kell nyomni magunkban. Én is hálás vagyok minden itthon töltött dolgos napért!
      Biztosan nem fogom megbánni ezeket az időket, bármit is hozzon a jövő! :)

      Törlés
  2. Hú, de örülök ennek a bejegyzésnek! Ezer köszönet érte.
    Nálunk picit fordított a helyzet, itthon maradtam, mert nem tudtuk másként megoldani az oviba járást, hogy meleg lakásba jöjjön haza a család, stb. A volt munkahelyem 80 km-re, képtelenség lett volna gyerek mellett bejárni, Apa néha napokig hetekig távol, más segítség nem nagyon van. Lettek az állatok, készül a vendégház, szóval valahogy gombhoz a kabát vagyunk: ki kellett találni valamit magamnak. Még nem vagyok "kész", de már -talán- alakul, és remélem hamarosan én is érezhetem, hogy valamit én is hozzáteszek a kasszához is.
    Kívánom Neked, hogy minden úgy történjen, ahogy eltervezted, kicsit öncélúan is, mert imádom a munkáid. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Bettus!!!!
      Vannak az én lelkemben is kérdőjelek még, nyugodtabb lennék, ha néhány kilónyi aranytömb lenne a trezorban, vagy néhány tíz millió a bankban! :D De mindig azt mondom, gond egy szál se, ha egészségesek vagyunk!!!!
      Kívánok én is minden szépet és jót nektek!!!! Szerintem már egészen jól kitaláltad magad!!! Nem könnyű út, de olyan valóságos!!! :D

      Törlés
  3. Mennyire nagyon értem,érzem amiről írsz! Amikor én a kicsikkel ezekkel a gondokkal kűzdöttem,még nem volt internet,nagyon egyedül voltam ezekkel a gondokkal és gyötrődésekkel. A három gyerekkel 9 évig voltam itthon és nagyon kemény időszak volt,mert nem volt segítségem, férjem sokat dolgozott és sokat volt távol. De nem csinálnám másképpen. Nem voltam egy tökéletes anya, aggódtam és nehezen ment a háztartás ,főzés és a gyerekek közötti lavírozás, de később és most is látom,hogy jól tettük,hogy itthon voltam. Nem voltak problémamentes kamaszok a gyerekeink,de csodás felnőttek lettek,akiknél jobbat nem kívánhatnék.
    Szóval bíztatlak benneteket,hogy megéri teljes vállszélességgel az otthont építeni!!!
    Sok erőt és vidámságot kívánok nektek hozzá!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Mamka!!!! Hányszor mentem sírva dolgozni... el sem tudom mondani. Nem lustaságból. A tanári pálya nehézsége sem sokat segített a dolgon. Sokszor pont a sajátjaimhoz volt kevés türelmem.
      Szeretek kamaszokkal lenni, beszélgetni velük, de tanítani nem. Olyan körülmények és nyomás alatta, ami rajtunk van sajnos nem...
      És így még nehezebb volt.
      De szokom az új felállást!!!! :D

      Törlés
  4. Az érzés hasonló, bár az én családom 1 hónapnyi munkába járás után közölte, hogy ne bohóckodjak ilyenekkel, mert senki nem tud otthon anya lenni helyettem:-) Örültem, mert én is így érzem jónak. Mikor kicsik voltak természetes volt hogy mellettük vagyok. Ahogy nőnek egyre jobban érzem hogy mellettük a helyem. Összeegyeztetni a családot a munkával így sem könnyű, de hálás vagyok hogy élhetem az álmaimat és azt csinálhatom amit szeretek.
    Sok sikert Neked és Boldog Új Évet az egész családnak! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Andi!!!!
      Nekem ez a félállás ad némi biztonságérzést, de tudnám nélkülözni lelkileg, ha nem lenne! Reméljük a legjobbakat! :D

      Törlés
  5. Ahogy elnézem, nem vagyunk egyedül az ilyen gyötrődésekkel! Köszönöm, hogy leírtad. A cipő azonos csak apró különbségek vannak. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rengetegen vagyunk így Enikő!!! Ezért is döbbentem meg azon, mennyire félreértelmezték sokan Ákos szavait... :(
      Az ismerős anyukák legalább 90 %-a gyötrődik ilyen problémák miatt. Főleg, akinek nincs könnyen bevethető segítség. Csak azt sajnálom, hogy nem korábban adódott ilyen lehetőségem, akkor megspórolhattam volna néhány évnyi kínlódást...

      Törlés
  6. Ó! Egyszer talán már erről kicsit "beszéltünk" e-mailben, hogy én is borzasztóan gyötrődöm. Van két diplomám, az lettem, ami szerettem volna lenni, szeretem is csinálni, de most, hamarosan eljön az idő, hogy 6 évnyi itthonlét után megint megesz a fene, annyit rágódom, hogyan tovább? Erőt ad, amiről írsz és persze megy tovább az őrlődés, hogy alkotói munka itthon, használhatóbb anyaként vagy az idegőrlő pedagógus pálya?
    No, de ez az én "rágnivalóm". :)
    Kívánom, hogy a jövőben is úgy alakuljon az életed, ahogy Neked és a családodnak a leginkább megfelel! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudod Adri én nem dolgoztam a pályán úgy, hogy ne lett volna gyerekem. Szóval pályakezdőként csöppentem a terepre. Gyes után.első hetekben élveztem, hogy nem vagyok mindig Milánnal! Egyedül mentem boltba, voltam otthon öt percet. De ez az öröm nem tartott sokáig. Az első lázas reggelig. Milán minden takonytól fülgyulladást kapott, Zsiga mindegyiktől asztmatikus hörghurutot. Mennyit bőgtem, te jó ég. Nagyszülők dolgoztak... Viszont maga a tény, hogy ennyire nehéz volt még értékelhetőbbé teszi az itthonlétet. Szóval, ha hiányzik a tanítás menj vissza! Aztán maradj otthon, ha "kiélvezkedted" magad! :D

      Törlés
  7. Mély együttérzéssel olvastam a soraidat Kinga! Bár az én gyerekeim már megnőttek, nem igényelnek annyi gondoskodást, mint a tieid, mégis sokszor érzem úgy, hogy gúzsba köt a 8 órás munkaidő.
    Köszönet az írásodért és azt kívánom hogy találjuk meg az utunkat, ami boldoggá tesz minket és a családjainkat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Erika!!!
      Tudom, hogy van olyan, akinek a "rendes" munkája a szenvedélye, és ők nem élik meg a mi "nem normális" vágyainkat...
      Van olyan, akit ez nem köt gúzsba,minket igen. Emiatt régen lelkiztem eleget.
      Remélem az idő majd engem igazol!

      Törlés
    2. Köszönöm Erika!!!
      Tudom, hogy van olyan, akinek a "rendes" munkája a szenvedélye, és ők nem élik meg a mi "nem normális" vágyainkat...
      Van olyan, akit ez nem köt gúzsba,minket igen. Emiatt régen lelkiztem eleget.
      Remélem az idő majd engem igazol!

      Törlés

Légy pozitív! :-)